2016. szeptember 21., szerda

KREA felvételi #2 | water makeup


Ahogy ígèrtem, íme a bejegyzésem felvètelim második feléről a víz tèmában. Igaz, először a tűz és víz téma közt vaciláltam, végül elképzeléseim szerint a víz jobbnak bizonyult. Bár lehet az is közrejátszik, hogy halak a csillagjegyem, így ez a téma áll közelebb hozzám! 😀 Termèszetesen ehhez több "segédeszköz" is a segítségemre szolgált, így könnyebb volt az elkészítése a megálmodás után, mint például kék szemhéjpúderek, csillámok.


A sminkkel a víz más jelentéseit is ki akartam fejezni, azon felül, mint ahogy a gyerekek is ábrázolják rajzaikban, hogy kék. A szemem nem húztam ki szemceruzával, szemhéjtussal, mivel úgy èreztem, ez már megtörné tisztaságát. Így csak fehér és fekete szemhèjpúdert és ezüst csillámokat használtam. Az ezüst csillámokat sajnos nem látni jól a fotón, de bizony ott vannak! 😀 A hagyományos arcpirosítót szintén szemhéjpúder helyettesítette, és ajkaimra is az került/ fehér, és egy sötétebb kék árnyalat/. A csillámok az arcomon  a hullámokat, illetve a csillogást szeretnék jelképezni a vízen, amikor a nap rásüt.
Remélem tetszik! 😊☺










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése